Aranyér

Egy éve diagnosztizálták, hogy belső aranyerem van, gumizással panaszmentes lettem (egy időre). 2017. januárban erős fájdalmakkal orvoshoz mentem, kaptam nitromintes kúpot, és egy időpontot egy hónappal későbbre. Mire a hónap letelt, már olyan erős fájdalmaim voltak, meg persze véreztem elég bőségesen, hogy azóta is nagyon nehezen gyógyulok. Március közepén kivették a fekélyt, és nagyon lassan gyógyultak a sipolyok is. Most ott tartok, hogy a fekély, és sipoly elmúlt, de a székletürítés fájdalmas, és esetenként vérzik, (hála az égnek, most már nem folyamatosan, csak időnként.) Orvosi szakvélemény szerint belső aranyerek sokasága van, tele van a végbél belülről érgomolyagokkal. A nagy fájdalmak miatt, ami nem akar múlni, műtétet javasoltak, fél év a várólista. Addig ekkora fájdalmat képtelenség elviselni, folyamatosan flectort viszont nem szedhetek. Olvastam, hogy homeopátiás gyógyszerekkel is kezelhető ez a súlyos állapot, mit kell tennem? Válaszukat előre is köszönöm, tisztelettel: Ildikó

Orvos válaszol

Tisztelt Georgina

A leírása alapján több szer is indikálható, ezért azt javaslom, 3 hétig csinálja a javasolt kúrát, ha nem megfelelő a javulás mértéke, akkor jelentkezzen homeopátiás orvosnál, hogy részletesebben kikérdezze és megvizsgálhassa.

Ha beválik a kúra, akkor ezt folytathatja 4 hétig, majd tartson 2 hét szünetet, és utána ismételheti újabb 4 hétig.

javaslatom: Calcium-silicicum C12 vagy C15 adagolás: heti 5 nap 2x5 golyó (3 hétig)

Amikor fájdalmas az aranyér, akkor egy 2 dl-es szénsavmentes vízbe dobjon bele 5-5 golyót az alábbi szerekből és kortyolgassa el egész napra elosztva, maximum 3 napig:

  • 5 golyó Chamomilla C 30
  • 5 golyó Hypericum C12 vagy C15

Kaphatók: Gazdagréti patika

Javulást kívánok! Dr. Sal Péter

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.