A homeopátia - hozzáadott érték az egészségügyi ellátásban

2013. augusztus 15., csütörtök

Dr. Sal Péter házi gyermekorvos, homeopata, a Komplementer Medicina szakmai kollégiumi testület tagja

Az EU egészségüggyel foglalkozó szakmai intézményeiben általános az egyetértés abban, hogy Európa egyre nagyobb egészségügyi válság elé néz. Növekvő terheket jelent az egészségügyi rendszerekre az öregedő népesség, a krónikus betegségek növekvő gyakorisága (a rákos betegségek, a cukorbetegség és a szívbetegségek), nagy kihívást jelent a mentális betegségek és az antimikróbás szerek elleni rezisztencia is.

Ez a helyzet felveti a kérdést, hogy lehetséges-e más módon megközelíteni egészségügyi problémákat, mint a jelenlegi betegség-központú, gyógyszer-alapú modell, amiről úgy tűnik, egyre nehezebben tolerálható költségekkel jár. Ez volt a mottója az Európa Parlamentben 2013. június 27-én lezajlott konferencián, melyet két európai parlamenti érdekcsoport - EP képviselők a rák ellen és EP képviselők a CAM-gyógymódokért (MEPS against Cancer and MEPS for CAM) - közösen szervezett. A konferencia házigazdája, és elnöke Alojz Peterle európai parlamenti képviselő (Szlovénia) és Sirpa Pietikäinen MEP (Finnország) volt. ( Sajnos magyar EP képviselők nem érdeklődtek a kongresszus iránt.) Szeretnék néhány gondolatot idézni az itt elhangzottakból, először Dr. Ton Nikolai holland homeopata (EUROCAM szervezet) előadásából.

Az egészség-betegség szemléletének két modellje: mitől holisztikus a homeopátia és a komplementer (CAM) gyógymódok?

A CAM (komplementer gyógymódok) terjedése széles körű társadalmi jelenség az egész nyugati világban, irántuk az igény exponenciálisan nőtt az elmúlt 2 évtizedben. (A krónikus betegek akár 90%-a, az összes emlőrákos több, mint 50%-a használ kiegészítésként komplementer gyógymódot.). Ez a növekedés annak a jele, hogy az emberek személyes felelősséget éreznek egészségük iránt és egy szélesebb egészség-betegség szemléletre van igényük, mint a tüneteik kezelésére. Az emberek szelídebb és természetesebb gyógyszeres terápiákat választják először a tisztán kémiai eredetű gyógyszerekkel szemben. Gyakran elégedetlenek a konvencionális terápia mellékhatásai vagy hatástalansága miatt, gyakori a hosszú évekig tartó gyógyszerszedés és a gyógyszerfüggőség.

Az egészség és betegség szemléletének két modellje

Dr. Ton Nicolai, Európai Parlament, 2013 június 27.

  • Konvencionális orvoslás
    • szervekre, a „rész-re” fókuszál
    • az egészség a betegség hiánya
    • a betegség helyi zavar 
    • a betegséggel veszi fel a harcot
    • a tüneteket kezeli
  • Komplementer gyógymódok
    • fókuszban a „rendszer”
    • az egészség egyfajta rugalmasság, a környezet kihívásaival (fertőzések, stressz) szembeni adaptációs képesség
    • a betegség a szervezet, a személyiség  egészének a megnyilvánulása
    • megerősíti a páciens alkalmazkodó képességét
    • a jó közérzet és egészség visszaállítása és fenntartása

Példák a mindennapi gyakorlatból

Dr. Ton Nicolai, Európai Parlament, 2013. június 27.

  • Magasvérnyomásos, asztmás vagy migrénes páciens konvencionális kezelése: hosszú távú gyógyszeres kezelés, nincsen végleges gyógyulást jelentő beavatkozás
  • Virulens baktérium okozta fertőzés, súlyosan beteg páciens: a konvencionális antibakteriális kezelés életmentő!
  • Visszatérő bakteriális fertőzésekben szenvedő páciens, a visszatérő antibiotikum kúra nem jelent megoldást, egyre nő a bakteriális rezisztencia.
  • Komplementer kezelés alapkérdése: mi tette a pácienst a betegségre fogékonnyá?

Az alapkérdés: a FOGÉKONYSÁG

A komplementer terápia csökkenti a fogékonyságot, a betegséghajlam csökkentésével növeli a páciens alkalmazkodó képességét. Csökken a konvencionális terápia iránti igény, esetleg a gyógyszerek el is hagyhatók.

Vizsgálatok az alapellátásban: a  homeopátia költséghatékony terápia!

Prof. Dr. Erik W. Baars MD, MSc Epidemiology( University of Applied Sciences Leiden, Louis Bolk Institute, Driebergen, Hollandia) előadása alapján három példát szeretnék hozni a vizsgálatokról, melyek a CAM  terápiák, ezen belül is a homeopátia költséghatékonyságát bizonyítják. Részletes, 204 költséghatékonysággal foglalkozó vizsgálatot felölelő áttekintés található Herman és mtsai. cikkében.(2)

Svájc: a komplementer gyógymódok finanszírozásával az egészségügyi kassza jól járt!

Egy népszavazás eredményeként a svájci szavazók 67%-ának támogatása alapján 2017-ig     5-féle orvosok által gyakorolt komplementer gyógymód (közte a homeopátia) bekerült a svájci egészségügyi alapellátás által finanszírozott szolgáltatások közé. A finanszírozás folytatásának feltétele a költséghatékonyság bizonyítása, ezért készült az alábbi tanulmány. (Studer HP, Busato A, 2011) (3) A vizsgálatban 562 háziorvos vett részt, a páciensek visszajelzései alapján a komplementer gyógymódokat alkalmazó háziorvosok munkáját vetették össze a kizárólag konvencionális kollégáik munkájával. Az eredményekből az alábbi ábrát emelem ki.

A homeopátia alkalmazása az alapellátás kiadásainak 37%-os csökkenését eredményezte! (Studer HP, Busato A, 2011)

Prof. Dr. Erik W. Baars MD, MSc. diája  az Európai Parlamentben, 2013. június 27-én elhangzott előadásából

 

Hollandia: a komplementer medicinát gyakorló háziorvosok páciensei tovább élnek! (1)

Egy 2010-ben megjelent tanulmány a homeopátia és az alternatív gyógymódok költség-hatékonyságáról számol be. Hollandiában kimutatták, hogy azon betegek esetében, akiknek a háziorvosa ismeri a komplementer medicina módszereit, alacsonyabb az egészségügyi ellátás költsége, és hosszabb ideig élnek (1). Az adatokat 2006 és 2009 között gyűjtötte és vizsgálta az Azivo biztosító hozzávetőleg 150.000 egészségügyi ellátásra biztosított tagjánál. Az alacsonyabb költség a ritkább kórházi tartózkodásból és a kevesebb felírt gyógyszerből adódik. Mivel a különbség megmarad akkor is, amikor a szociális és gazdasági körülményekre korrigáltak, így ez a különbség nem ettől függ. Ennek lehetséges magyarázata az orvos-választás, vagyis azok a páciensek, akik kevesebb orvosi beavatkozást szeretnének, szívesebben választják a komplementer és alternatív orvoslást. Ők inkább olyan orvost választanak, akik több ismerettel rendelkeznek az alternatív és komplementer orvoslásról, és ebben az esetben kevesebb a gyógyszer túladagolás esélye, több figyelem irányul a megelőzésre és az egészségmegőrzésre. Néhány esetben a költségekkel kapcsolatos különbség a 30%-ot is meghaladja.

Franciaország: a homeopátiás háziorvosi praxisok kevesebb hagyományos gyógyszert használnak és a páciensek lelki egészsége jobb

Bernard Bégaud, MD, PhD és mtsai. (Université Bordeaux ) az ún. EPI-3 vizsgálatban azt szerették volna felmérni, van-e értékelhető hatása a homeopátia alkalmazásának az alapellátásban. (4) Vizsgálat során 825 háziorvos általános orvosi gyakorlatát mérték fel 1 éven keresztül, hogyan alakul a gyógyszerfogyasztás, a mellékhatások és a szövődmények kockázata három betegség csoportban. 

A praxisokban az alábbi betegségcsoportok alakulását figyelték meg: felső légutak fertőzései (IVAS), alvászavarok, szorongás és a depresszió (SAD), a mozgásszervi fájdalom (DMS). 

A  homeopátiás gyógyszerfelírás  részaránya 40%-ot tett ki az egész vizsgálatban, meglepő a homeopátiás gyógyszerfelírások 20%-a a konvencionális (allopátiás)  és kevert gyakorlatot folytató orvosoktól származott.  A homeopátiás praxist folytató orvosok 45%-ban írtak hagyományos, allopátiás gyógyszereket és 65%-ban homeopátiás gyógyszereket a betegeik számára.

A homeopátiás orvosokhoz járó betegek általános jellemzői: főleg 40-59 éves nők, magasabb iskolai végzettségűek és gyakrabban választanak kiegészítő magán biztosítást. Ők kevesebbet dohányoznak és náluk alacsonyabb az átlagos testtömegindex (BMI).

A leggyakoribb megbetegedések az ízületi betegségek (osteoarthritis) (OR = 1.29, CI (1,07-1,56)), a szorongás és a depresszió (OR = 1.38, CI (1,15-0,82)), és bőrgyógyászati panaszok (OR = 1,40 CI (1,02-1,92)) voltak.

A mozgásszervi panaszok legkevésbé a homeopátiás praxisban jelentkeztek Ugyanezt megfigyelték mind a krónikus, mind a nem krónikus betegek között is!

A krónikus betegek szívesebben és ismételten konzultálnak a homeopátiás praxis orvosával(H), szemben a konvencionális (allopátiás)(A) vagy a kevert praxis (AH) orvosával. A betegek a homeopátiás(H) praxisban 46%-kal kevesebb hagyományos (allopátiás) gyógyszert fogyasztottak, összehasonlítva a konvencionális (allopátiás) (A) praxisba  járó betegekkel(OR = 0,54 (95% CI :0.38-0 0,78). Őket követi a kevert praxisba (AH) járó páciensek, akik 19%-kal kevesebb gyógyszert fogyasztottak (Nem szignifikáns különbség). A legkevesebb mellékhatást homeopátiás (H) praxisban észlelték  a pácienseknél. A mortalitásban a csoportok között nem mutatkozott eltérés.

A felső légúti betegségek (IVAS) eredményei azt mutatták, hogy a három csoportban e betegségek hasonló klinikai lefolyása mellett a betegek a homeopátiás (H) csoportban 56%-kal kevesebb antibiotikumot, 47%-kal kevesebb antipyretikus gyógyszert kaptak a konvencionális (allopátiás) (A) csoporthoz képest. Kevesebb mellékhatást észleltek a pácienseknél homeopátiás (H) praxisban. 

Az alvászavarok, szorongás és a depresszió (SAD)  felmérése során a pácienseknél a depresszió/szorongás csökkenését  legnagyobb mértékben a homeopátiás praxisban (H) (80%-os valószínűséggel)  tapasztalták. Ugyanakkor ezekben a praxisokban 71%-kal kevesebbet pszichoaktív gyógyszert alkalmaztak, mint a konvencionális (allopátiás) (A) praxisokban.  A homeopátiás (H) praxisokban nem szignifikáns mértékben kevesebb öngyilkosságot és hospitalizációt észleltek a konvencionális (allopátiás) (A) és a kevert (AH) praxisokhoz képest

Az alvászavarok megjelenése hasonló volt a három praxiscsoportban. A betegek a homeopátiás praxisban (H) 67%-kal kevesebb hipnotikumot fogyasztottak, mint a konvencionális (allopátiás) praxisban (A). A legkevesebb mellékhatást a pácienseknél itt is a homeopátiás (H) praxisban észlelték. 

Komplementer és alternatív medicina (CAM) helyett komplementer és integratív medicina (CIM)

A fenti vizsgálatokból az következik, hogy a páciensek, akkor profitálnak a legjobban, ha a komplementer és a konvencionális gyógymódot, azaz integratív orvoslást alkalmazó orvoshoz fordulnak(CIM). A fenyegető egészségügyi krízist Európa csak az egészségügyi rendszerek innovációjával, költséghatékonyságának javításával kerülheti el, és ebben szükségszerűen nagyobb hangsúlyt kell, hogy kapjon öngondoskodás, a megelőzés és az egészségfejlesztés. A komplementer és integratív gyógymódok pont ez utóbbiakat célozzák, kutatásuk és értékelésük jó irányt jelent az egészségügyi rendszerek fejlesztésében. A fenti vizsgálatok mellett is egyre több bizonyíték arra, hogy ezen gyógymódok, közte a homeopátia is költséghatékony számos klinikai populációkban. 


FELHASZNÁLT IRODALOM

  1. Kooreman P. Baars E. (2012). Patients Whose GP Knows Complementary Medicine Have Lower Costs and Live Longer. EUR J. Health Econ. (2012);13:769-776
  2. PM Herman, BL Poindexter, CM Witt, DM Eisenberg (2012). Are complementary therapies and integrative care cost-effective? A systematic review of economic evaluations. BMJ Open;2:5 e001046 doi:10.1136/bmjopen-2012-001046
  3. Studer HP, Busato A. Comparison of Swiss basic health insurance costs of complementary and conventional medicine.Forsch Komplementmed. 2011;18(6):315-20. doi: 10.1159/000334797. Epub 2011 Nov 25
  4. Begaud B et al.: Benchmarking clinical management of spinal and non-spinal disorders using quality of life: results from the EPI3-LASER survey in primary care.

További irodalom

  1. Eur Spine J. 2011 Apr 13.
  2. Who seeks primary care for musculoskeletal disorders (MSDs) with physicians prescribing homeopathic and other complementary medicine?
  3. Results from the EPI3-LASER survey in France. 
  4. BMC Musculoskelet Disord. 2011 Jan 19;12:21.
  5. Benchmarking the burden of one hundred diseases: results of a nationwide representative survey within general practices. BMJ Open. 2011 Nov 14;1(2).
  6. Determinants influencing patient’s choice of regular GP according to prescription preferences of physicians including homeopathy and other types of complementary medicine. Family Practice
  7. What drives patients with sleep, anxiety or depressive disorders to seek care from general practitioners with preference for homeopathy and other complementary medicines? Results from the EPI3 population survey.
  8. European psychiatry
  9. Impact of physician preferences for homeopathic or conventional medicines on patients with musculoskeletal disorders: Results from the EPI3-MSD cohort. 
  10. Pharmacoepidemiology and Drug Safety (2012)
  11. Impact of homeopathic medical practice on anxiety and depression in primary care: the EPI3-AxDD cohort. 
  12. Acta Psychiatrica Scandinavica.
  13. International forum XI Primary Care Research On low Back pain 15 mars
  14. 2011 ŕ Melbourne,  ISPOR ŕ Baltimore mai 2011, ECIM ŕ Berlin octobre
  15. 2011, ISPOR International Washington juin 2012 
Csatolmányok
Értékeld a cikket: 
Még nincs értékelve

Küldj egy cikket

Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.