Katona Edit, dr.

Katona Edit, dr.

ECH+L, pszichiáter, magánrendelés
Rendelés
Rendelési hely: 
Budapest, XI. ker.
Bejelentkezés: 
06-1-361-1876 (h-p: 8:30-9:30), katona.edit7@gmail.com,

Dr. Katona Edit, homeopata, pszichiáter szakorvos

Kapcsolatom a homeopátiával

A homeopátiás gyógyítással gyermekeink születése után, 1998-ban ismerkedtem meg. Megnyugtató volt számomra, hogy a legtöbb helyzetben az addig tanult és gyakorolt kémiai terápiák helyett vagy mellett egy természetes, mégis orvosi gyógymóddal tudok segíteni rajtuk, magunkon. 

Egy évig klinikai homeopátiát tanultam, majd 1999-ben bekapcsolódtam a Magyar Homeopata Orvosi Egyesület (MHOE) elméleti és gyakorlati, klasszikus homeopátiás képzésébe. Az Egyesület aktív tagjaként orvosoknak, gyógyszerészeknek, egyetemi hallgatóknak, és más érdeklődőknek tanítom a természet törvényeit tiszteletben tartó, és azon alapuló „hasonszenvi gyógyászatot”, valamint segítem az Egyesület sajtótevékenységét. 

2010-2014-ig az Egyesület vezetőségében, ügyvezető alelnökként tevékenykedtem, kiemelten az oktatás- és vizsgaszervezésben.

2014-2016-ig az Egyesület elnöki feladatait láttam el.

2008 óta képviselem az Egyesületet és Magyarországot az Európai Homeopátiás Bizottság (ECH) Oktatási albizottságában és kommunikációs munkacsoportjában.

Publikációk

  • 2007 „Homeopátia kézikönyve”, társszerzőként elsősorban a lelki zavarok homeopátiás segítését ismertetem 
  • Simile c. szaklapban cikkek, fordítások

Fontosabb szakmai állomások

  • 1991 Semmelweis Orvostudományi Egyetemen ált. orvosi diploma
  • 1995 Pszichiátriai szakvizsga (előtte gyakornok a budapesti Jahn Ferenc Dél-Pesti Kórház pszichiátriai osztályán) 
  • 2000 Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karán homeopátiás vizsga
  • 2007 MHOE Diploma
  • 2008 ECH Diploma

Rendelésem

2000-ben kezdtem el homeopátiás és pszichiátriai magánrendelésemet. Mindenekelőtt a lelki problémákkal összefüggő panaszokkal (depresszió, szorongás, pánik, alkalmazkodási zavarok, krízishelyzetek, pszichoszomatikus betegségek), visszatérő vagy krónikus betegségekkel (gyulladások, fájdalmak, légúti-, emésztési- nőgyógyászati-, bőrpanaszok, stb.) foglalkozom. Szeretettel várom felnőtt és gyermek pácienseimet előzetes bejelentkezés alapján.

Cím: Budapest XI., Fehérvári út 54-56/B (Kornélia ház). Megközelíthető: 17, 41, 47, 56 villamossal, a Fővárosi Művelődési Ház/Csonka János tér  megállóig, ill. a 4-es metró Újbuda-központtól pár perc.

E-mail: katona.edit7@gmail.com

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.