A “simile elv” vagy más néven “hasonlósági szabály” alkalmazása a gyógyításban nem újkeletû dolog. Bár bevezetése Dr. Samuel Hahnemann német orvos nevéhez fűződik, maga Hahnemann is elismerte, hogy az “ötlet” nem tõle származik. Már a Védák könyvében is említenek egy olyan gyógymódot, amely a “hasonló a hasonlóval gyógyítandó” elven alapul.
Hippokratész volt az, aki határozottan megfogalmazta, hogy a gyógyítás két útja közül az egyik az allopátia, amely a gyógyítás során a contraria elvet /az ellentétesség elvét/ alkalmazza, azaz a betegnek a tünetével ellentétes hatású gyógyszert ad - lázcsillapító, fájdalomcsillapító, nyugtató, görcsoldó, stb. formájában. A másik lehetséges gyógyítási rendszer a homeopátia pedig mindig a hasonlósági szabályt használja. Hippokratésztõl származik a következõ mondás: “A betegség oly szerekkel gyógyítható, melyek a betegséghez hasonló tüneteket okoznak.”
Hahnemann a híres kínafa kéreggel végzett önkísérlete után több száz növényi, állati és ásványi eredetû anyagot adott egészséges vizsgálati személyeknek. Megfigyeléseit összegezve azt találta, hogy amilyen tüneteket ez a szer kivált az egészséges embereken olyan tünetek gyógyítására használható fel a betegeknél, nagyon kicsi adagban.
Tehát pl. ha Veratrum albumot (fehér zászpából készült homeopátiás szer) adagolt egészséges vizsgálati személyeknek, akkor nagyon gyakran hasmenés lépett fel, melyhez sokszor hányás is társult. A hányást és a hasmenést nagyfokú gyengeség, sápadtság, verejtékezés kísérték, a vizsgálati személy nagyon fázós lett, mégis igen hideg italokat kívánt inni. S ha például egy beteg ugyanilyen tüneteket mutatott vírusinfekció vagy bakteriális bélfertõzés miatt, akkor jól lehetett gyógyítani a Veratrum album kis adagjával.
A simile elv használatának van egy másik vetülete is. Nagyon pontosan kell ismernünk a beteg tüneteit. Ahhoz ugyanis, hogy a homeopátiás szert kiválasszuk nem elég a klinikai diagnózis. Pl. három hasmenéstől szenvedő beteg - nagy valószínûséggel - három különbözõ homeopátiás szert kap, a tüneteinek megfelelõen. Például a Bryonia hasmenés /jellemzõje, hogy a beteg hasfájása és maga a hasmenés is a legcsekélyebb mozgástól fokozódik, viszont csökken, ha a beteg teljesen nyugodtan fekszik a fájdalmas testrészén - jelen esetben a hasán/. Vagy nézzük a Colocynthis állapotot: a beteg rohamokban jelentkezõ görcsös hasfájásról panaszkodik, amely enyhül meleg borogatástól, ha a beteg összegörnyed, és ha a fájdalmas részt erõsen nyomják. E kettő és a fent említett Veratrum állapot, mint látható, erõsen különböznek egymástól.
A hasonlósági szabály alkalmazása egyben individualizálást is jelent. Meg kell néznünk, hogy milyen tünetek jellemzõek betegünkre. Mi az ami az õ panaszait megkülönbözteti a másik beteg panaszaitól. Mi az ami az õ tüneteiben egyedi és különleges. A homeopátiás szert ennek megfelelõen választjuk.
Kényelmes helyzetben csak akkor vagyunk, ha pl. valmilyen járványos megbetegedés az érintetteknél ugyanolyan tüneteket okoz. Akkor elképzelhetõ, hogy pl. egy influenzajárvány idején a tünetek a legtöbb betegnél lefedhetõk pl. Gelsemiummal vagy Eupatóriummal, stb.
Összefoglalva: a simile elv következetes alkalmazása azt jelenti, hogy a beteg tüneteit nézve, ezeknek megfelelõen választjuk ki azt a homeopátiás szert, amely nagy adagban egészséges vizsgálati személynek adva maga is képes azokat a tüneteket kiváltani, amelyekrõl betegünk panaszkodik.