Perner Rita, Dr.
1999-ben végeztem a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karán, majd ugyanitt végeztem el két év alatt a rezidensképzést aneszteziológia és intenzív terápia szakon. Ezután fél évet töltöttem ösztöndíjjal Franciaországban központi intenzív osztályon, majd hazai intenzív osztályokon dolgoztam. Már ekkor azt éreztem, hogy bár a homeosztázis kézben tartásának kísérlete néha egész meglepetésszerű eredményeket produkált, valami hiányzott az egész ember gyógyításához. Ezért kezdtem akkoriban orvosi hipnózist tanulni.
Közben megszülettek gyermekeim, és az ő krónikussá válással fenyegető megbetegedéseik végleg az orvostudomány másik, ma már talán egyre kevésbé mellőzött és egyre többek által elfogadott ága felé terelték érdeklődésemet.
Homeopátiát a MHOE-nél kezdtem tanulni, majd itt egyesületi és európai vizsgát tettem, végül megszereztem a licence-vizsgát a Pécsi Tudományegyetemen klasszikus homeopátia szakterületen.
Elsősorban a homeopátia modern irányzatait követem munkám során, Scholten és Sankaran módszerét használva.
A homeopátiás alkati kezelés munka- és időigényes módszer mind a beteg, mind az orvos részéről. Azokért a csodálatos testi, lelki és szellemi áltozásokért, amik az alkati kezelés eredményeként megtörténhetnek, mindkettőnknek meg kell dolgozni. Az első esetfelvétel kb. 2,5 óra, ezelőtt egy 8 oldalas kérdőív kitöltését kérem. Kontroll beszélgetésre havi rendszerességgel kell járni.
Tíz év alatti gyermekek kezelését akkor vállalom, ha az egyik szülő már járt esetfelvételen, három éves kor alatt ez az anya kell, hogy legyen.
Bejelentkezés: 06-20-434-85-16, vagy drperner@freemail.hu