Krónikus panaszok

Tisztelt Cím !

Évek óta egész napon át fájdalmaim vannak a térdemben, alatta, a csípőm környékén, derék tájon, a vállaimban, a hüvelyk ujjaimban. Aludni azért tudok az éjszaka közepéig, kb 2 óráig, akkor felébredek és nem mindig tudok elaludni, csak 4 óra körül. Valamikor azt a diagnózist kaptam, hogy sokizületi gyulladásom van, később azt, hogy gerincsérvem, majd gerincferdülésem, csípő táji kopás a bal oldalon. Kaptam olyan kémiai gyulladáscsökkentőt, amitől 5 nap után szó szerint folyt ki a hajam a vízzel együtt. Voltam már sok helyen, állami és magánorvosoknál, volt aki kicsit segített- rövid időre - volt, aki több napi fájdalmat adott és 4 napi járókerettel történő kínt - több száz ezer forintért, és becsapott, szteroidot tett a hyaluronsav injekcióba, ami csak a papír átvétele után derült ki. Szeretnék segítséget kérni abban, hogy milyen homeopátiás készítményt szedhetnék fájdalom csillapításra, illetve gyulladás csökkentésre.
Semmilyen gyógyszert nem szedtem már 14 éve. Most egy kedves háziorvos került a településre és kértem, ha lehet kis időre csökkenteni a fájdalmaimat. Voltaren tablettát és phantoprazolt kaptam 3 napja tőle. Kissé csökkentek a fájdalmaim, de ez csak rövid időre szól, tartósan nem lehet szedni. Most 3 hete kaptam. hom. golyócskákat helycobakter fertőzésre, illetve mellé Jutavit probiotikumot.

 

Orvos válaszol

Kedves Judit!

Valamennyi leírt panasza krónikus, régóta tartó. Ilyenkor nem tudunk biztonsággal szert javasolni, csak a beteg alapos, mindenre kiterjedő kikérdezése és anyagának elemzése után. Ha nem is teljes gyógyulást, de jelentős javulást lehet elérni az Ön esetében (persze nem egy szempillantás alatt) homeopátiás kezeléssel.

Javaslom, keressen fel egy rutinos homeopatát és induljanak el felfelé a lejtőn. Addig is átmeneti segítség lehet a Kalium carbonicum, amiből a C30 vagy 30CH potenciát javaslom heti két alkalommal, 2-3 héten át.

Homeopaták elérhetősége az egyesületi honlapon megtalálható.

https://www.homeopata.hu/hu/content/homeopatias-orvosok

Üdvözlettel:

dr. Sebő Zsuzsanna

 

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.