Mit tegyünk ha gyermekünk 2 óránként kel éjjel és tévézni akar?

2017. október 24., kedd

Sz. Tóth Tímea

3 éves fiam megfázásos jellegű tüneteket produkált, náthával, köhögéssel, közepes lázzal. És éjszaka egy-másfél óránként felkelt és tévézni akart (pedig jó alvó).

Mivel járatos vagyok természetgyógyász jellegű technikákban, több mindennel próbálkoztam nála, de a jól bevált eszközök akkor éppen csak ideig-óráig segítettek. Például amikor felkelt, akupresszúrával ellazítottam, visszaaludt, de másfél óra múlva megint felkelt. Mivel már én is fáradt voltam, úgy aludtam volna, és elfogyott a tudományom, megkérdeztem magamtól, hogy mire lehet szüksége, hogy javuljon. És akkor kapcsoltam, hogy ez a gyerek pörög (valami felpörgető esemény történhetett vele a családi napköziben), ezzel kellene kezdeni valamit. Hajnalban nekiálltam felkelésenként, illetve utána óránként Apis mellifica C30-at adni neki, amit a homeopata orvosától a hiperaktív tüneteire kapott (dolgos méhecske). Délre már csillapodott a pörgés, ebéd után egész jól aludt. Következő éjjel talán már csak 1x kelt fel, és a többi tünete is gyógyult. Másnap egy kevés maradt az előző napi pörgésből, és az éjjeli nyugalmunk is helyreállt. 2-3 nap múlva gyakorlatilag semmi baja nem volt.

Sz. Tóth Tímea

Értékeld a cikket: 
Értékelés: Nincs Átlag: 4 (4 szavazat)

Küldj egy cikket

Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.