Ízelítő a járványok homeopátiás kezelésének történetéből - Julian Winston

Összefoglaló

A XIX. és XX. században a homeopátia több járványos betegség gyógyításában bizonyult nagyon sikeresnek, pl.: kolera, tífusz, spanyolnátha, gyermekbénulás. A homeopátiával kezelt betegek között, az allopátival kezeltekkel összehasonlítva, sokkal kevesebb volt a halálozás. [Szerkesztő]

A hagyományos gyógyászati módszerekhez viszonyítva, a homeopátia már kezdeteitől jelentős sikerrel vett részt a járványos betegségek gyógyításában. E sikereknek tulajdonítható, hogy a homeopátia világszerte szilárdan jelen van az emberek tudatában.

Van egy történet Joseph Pultéról, Cincinnati egyik legkorábbi homeopatájáról. Amikor rendelőjét megnyitotta, sokan annyira haragudtak a városban megjelenő homeopatára, hogy a házát tojással dobálták meg. Ez nagyon elbizonytalanította, és azt fontolgatta, elhagyja a várost. Ekkor a felesége megkérdezte tőle: „Joseph, hiszel Te a homeopátia igazságában?”. A válasz igenlő volt. „Akkor itt maradsz Cincinnatiben”, mondta az asszony. 

Röviddel ezután kitört a kolerajárvány, és Pulte azzal a rendkívüli eredménnyel büszkélkedhetett, hogy egyetlen esetet sem veszített el – a közösség ekkor fogadta be őt. Az 1849-es járvány alatt az emberek már tolongtak az ajtaja előtt, a sor vége az utcán állott, mert a váróterem megtelt. 

Egy Thomas Lindsley Bradford nevű orvos 1900-ban összegyűjtötte azokat a statisztikai adatokat, amelyek alapján összehasonlíthatta a hagyományos orvoslás és a homeopátia eredményeit, és erről a „The Logic of Figures” (A számok ésszerűsége) címmel írt könyvet. Az alábbi számadatok közül sok származik Bradford művéből.

A homeopátiás rendszer működőképességének egyik legkorábbi próbája egy 1813-as (tetvek közvetítésével terjedő) tífuszjárvány volt, amely akkor ütötte fel a fejét, amikor Napóleon fosztogató hadserege Németországon keresztül vonult Oroszország megtámadására, majd ugyanott vissza. A hadak kelet felőli visszavonulásakor a járvány Lipcse városát is elérte. Samuel Hahnemannak, a homeopátia alapítójának ekkor 180 tífuszos esetet volt alkalma kezelni, és ezek közül csak kettőt veszített el. A hagyományos kezelésmódok ugyanekkor 30 %-os halálozási arányt mutattak.

1830-ban, amikor a keletről közeledő kolerajárvány híre elért hozzá, Hahnemann sikeresen állapította meg a betegség stádiumait, és előre megmondta, melyik stádiumnak, milyen homeopátiás szer felel majd meg. 

A kolera 1831-ben valóban betört Európába, a halálozási arány (hagyományos kezelés mellett) 40 %-tól (az Orosz Birodalmi Tanács adata) 80 %-ig (Osler Orvosi Tankönyve) terjedt. Hagyományos kezelés mellett a kolerával fertőzött emberek közül ötből kettőt, sőt néha négyet is elveszítettek. Dr. Quin jelentése szerint London tíz homeopátiás kórházában az 1831-1832-es években 9 %-os volt a halálozási arány. Dr. Roth, bajor királyi orvos jelentésében homeopátiás kezeléssel 7 %-os halálozási arány szerepel; az Orosz Birodalmi Tanácsnál Mordoinow admirális 10 %-os halálozási arányt jelentett; dr. Wild szerint pedig, aki a Dublin Quarterly Journal (Dublini Negyedévi Folyóirat) allopata szerkesztője volt, Ausztriában allopata kezeléssel 66 %-os, míg homeopata kezelés mellett csupán 33 %-os volt a halálozási ráta, és e rendkívüli eredménynek köszönhetően vonták vissza Ausztriában a homeopátia gyakorlását tiltó törvényt. 

A homeopátia később is eredményesnek bizonyult a járványos kolera gyógyításában. 1854-ben kolerajárvány támadta meg Londont. Ennek a járványnak orvostörténeti szempontból volt nagy jelentősége, mert ez volt az első eset, amikor az orvostársadalom a járvány kitörését fertőző forrásra (utcai kútra) tudta visszavezetni, és a kút lezárását követően a járvány rövid időn belül elcsendesedett. A Képviselőház jelentést kért a járvány kezelésének különféle módozatairól. A bemutatott jelentés nem tartalmazta a homeopátiás adatokat. A Lordok Háza magyarázatot kért, mire elismerték, hogy ha a homeopátiás adatokat is bevették volna, „eltorzították volna az eredményeket”. Az eltitkolt jelentésből kiderült, hogy a halálozási arány allopátiás kezeléssel 59,2 %-os, míg homeopátiás kezeléssel csak 9 %-os volt. 

Ma már nehéz elképzelni, milyen istencsapása volt egy ilyen járvány. Mint a későbbi, 1918-as spanyolnáthában is, a betegség annyira gyors lefolyású volt, hogy megtörténhetett: valaki reggel egészségesen ébredt, estére pedig meghalt. 

Sok könyv foglalkozott ebben az időben a kolera homeopátiás gyógyításával, többek között: F. Humphreys: Cholera and its Homeopathic Treatment – A kolera és annak homeopátiás gyógyítása (1849); B.F. Joslin: Homeopathic Treatment of Cholera – A kolera homeopátiás kezelése (1854); Biegler: Homeopathic Domestic Treatment of Cholera – A kolera házi kezelése homeopátiával (1858); B.F. Joslin: Epidemic Cholera – Járványos kolera (1885); Jabez Dake: Asiatic Cholera – Ázsiai kolera (1886). 

A homeopátiás gyógymód sikerei a későbbi kolerajárványok idején is folytatódtak. Az 1892-es hamburgi járványban az allopátiás halálozási arány 42 %-os, míg a homeopátiás mortalitás 15,5 %-os volt.

Az 1850-es években a déli államokat több sárgaláz-járvány is sújtotta. Ezt a betegséget, mint utóbb kiderült, a szúnyogok terjesztik. Osler szerint sárgaláz idején a halálozási arány 15 % és85 % százalék között mozgott. 1853-ban egy Holcome nevű homeopata 6, 43 %-os halálozási arányról számol be Natchezben; dr. Davis, egy másik natchezi homeopata pedig 5,73 %-ról. New Orleansban, 1878-ban, 50%-os volt az allopátiás halálozási arány, és csupán 5,6%-os a homeopátiás (1945 esetre vonatkoztatva, ugyanazon járvány idején). 

A témával foglalkozó könyvek közül a két legjobb: Holcome: Yellow Fever and its Homeopathic Treatment – A sárgaláz és annak homeopátiás kezelése (1856) és C. Neidhard: The Efficacy of Crotalus Horridus in Yellow Fever – A Crotalus Horridus hatékonysága sárgalázban (1860). Egy másik, homeopátiával gyógyítható járványos betegség a torokgyík. Modern világunkban, a diftéria elleni oltás általános alkalmazása óta már csak elvétve fordul elő. A diftéria periodikusan bukkant fel, és ritkán öltötte magára kétszer ugyanazt az alakot. Így tehát nagyon fontos volt, hogy az orvosok mindig az adott esethez vagy járványhoz illő, egyéni kezelést alkalmazzák. Megtörtént, hogy a szer, amellyel egyik évben sikeresen gyógyították a járványt, nem volt azonos azzal, amelyre a következő évben szükség volt. 

A New York állambeli Broome tartományt 1862-től 1864-ig fenyegető diftériajárvány 3 évének iratai között van egy jelentés, amely szerint a halandóság az allopátiával kezelt betegek között 83,6 %-os, míg a homeopátiával kezeltek között 16,4 %-os volt. (Bradford) A jelentősebb járványok közül, amelyek gyógyításában a homeopátia szerepet játszott, alkalmasint az 1918-as spanyolnátha-pandémia áll időben legközelebb hozzánk. A Journal of the American Institute for Homeopathy (Az Amerikai Homeopátiás Intézet Lapja) 1921-es, májusi számában megjelent egy hosszú írás, amely a homeopátiának az infuenzajárvány idején betöltött szerepéről szól. A daytoni (Ohio) dr. T. A. McCann jelentése szerint 24 000, allopátiásan kezelt influenzabeteg esetében 28, 2 %-os volt a halálozási arány, míg 26 000, homeopátiásan kezelt beteg között csupán 1,05 %-os. Ez utóbbi adatot a philadelphiai W. A. Pearson dékán (Hahnemann College – Hahnemann Főiskola) is megerősíti, aki 26 795, homeopátiával kezelt spanyolnáthás beteg esetét dolgozta fel, és ugyanezt az adatot kapta.

A leggyakrabban alkalmazott szer a Gelsemium volt, de néhány Bryonia és Eupatorium esetet is jelentettek. 

A Derby-i (CT) dr. Herbert A. Roberts beszámolt arról, hogy adatgyűjtő felhívására 30 orvos válaszolt. 6 602 esetről kapott jelentést, ebből 55 volt halálos kimenetelű, ami 1 %-osnál is kisebb halálozási arányt jelent. Dr. Roberts az első világháború idején egy csapatszállító hajón teljesített orvosi szolgálatot. Útban Európa felé 81 spanyolnáthás esete volt. Jelentése szerint: „Mindenki meggyógyult, és partra szállt. Minden egyes ember homeopátiás kezelést kapott. Egy másik hajón 31-en haltak meg útközben.” 

Napjainkhoz időben még közelebb áll az 1950-es évek közepén dúló gyermekbénulás-járvány. Dr. Alonzo Shadman, egy Boston térségében tevékenykedő homeopata kiemeli, hogy amíg a betegen nem volt észrevehető valódi bénulás, a poliomielitisz prodromális tüneteit nehéz volt elkülöníteni a közönséges nátha tüneteitől – és ő, abban az időben nagyon sok „nyári náthát” kezelt. Kezdődő gyermekbénulások lettek volna? Ezt senki sem tudja megmondani. 

Az argentin dr. Francisco Eizayaga beszámol arról az 1957-es Buenos Aires-i gyermekbénulás-járványról, amelyben a járvány tünetei a Lathyrus sativus nevű szer tüneteire hasonlítottak. A homeopata orvosok és patikák Lathyrus C30-at írtak fel megelőzésképpen, és a szerből „több ezer adag” került kiosztásra. „Egyetlen fertőzésről sem kaptunk értesítést.” Eizayaga rámutat, hogy a korábbi poliomielitisz-járványokban a Gelsemium volt a hatásos szer – újra hangsúlyozván az individualizálás szükségességét. 

A XIX. században és XX. század elején a homeopátia több járványos betegség gyógyításában bizonyult nagyon sikeresnek. Hogy ezeknek az sikereknek miért nem volt nagyobb visszhangjuk, csak találgatni lehet. Lehetséges, hogy az alább idézett orvoshoz hasonlóan, sokan képtelenek észrevenni a hagyományos orvoslás tehetetlenségét, és elfogadni a homeopátiás orvoslás eredményeit. 

Idézet dr. W. A. Dewey, Homeopathy in Influenza – A Chorus of Fifty in Harmony (Homeopátia a spanyolnátha idején – Egy ötventagú kórus, harmóniában) című írásából (Journal of the American Institute of Homeopathy, 1921. május): Egy Pittsburgh-i kórházban, az orvos, aki már nagyon sok betegét elvesztette, megkérdezte a nővértől, hogy tudna-e jobb módszert ajánlani annál, mint amit ő használ. „Igen, doktor úr” felelte a nővér „tegye félre az Aszpirint, menjen le a homeopátiás patikába, és szerezzen be homeopátiás szereket.” Az orvos erre ezt válaszolta: „De hát az homeopátia!” Mire a nővér: „Tudom, de a homeopátiás orvosok, akiknél ezelőtt dolgoztam, egyetlen betegüket sem veszítették el.” (Dr. W. F. Edmundson, Pittsburgh)

Julian Winston
www.julianwinston.com 

Fordította: dr. Felméri Judit
Lektorálta: dr. Heiczman Ágnes

A szerzőről

Julian Winston 1941-ben született New Yorkban, és ipari formatervezőnek tanult. 1971-ben Philadelphiában találkozott Ray Seidellel, aki a kezelőorvosa lett, bevezette őt a homeopátiába, és arra bíztatta, hogy végezze el az NCH (National Center for Homeopathy – Nemzeti Homeopátiás Központ) nyári egyetemét. 1982-ben Juliant a NCH Igazgatói Tanácsába választották. 1984-ben elvállalta a Homeopathy Today szerkesztését. Később az NCH oktatási programjának dékánja lett. 

1992-ben Juliant két hétre Új-Zélandra hívták, hogy segítsen a Wellington College of Homeopathy (Wellingtoni Homeopátiás Főiskola) nyári képzésének előkészítésében. Itt ismerkedett meg jövendőbeli feleségével, és 1995-ben Julian – 4000 régi homeopátiás szerből és 2000 homeopátiás könyvből és folyóiratból álló gyűjteményével – ÚjZélandra költözött. Julian homeopátiás könyvtára és gyűjteménye egyike volt az Egyesült Államok leggazdagabb magángyűjteményeinek. Eredeti Kent és Hering levelei voltak, eredeti (kézzel írott) könyv-kéziratok, egy repertóriuma, amely korábban J. H. Clarke tulajdona volt, könyvei, amelyek Nash, Hering, Lippe, Fincke és mások aláírását viselték, és egyéb, a homeopátiával kapcsolatos apróságai: levelezőlapok, fényképek, üvegcsék stb. Az amerikai homeopátiás mozgalomról készített videofelvétel egyike volt azoknak az utolsó munkáinak, amelyeket közvetlenül az Egyesült Államokból való eltávozása előtt fejezett be. Új-zélandi tartózkodása alatt két, homeopátiáról szóló könyvet fejezett be: The Faces of Homeopathy (A homeopátia arcai), amely az első 200 év története, és a The Heritage of Homeopathic Literature (A homeopátiás irodalom hagyatéka). Julian Winstont a homeopátia első történetírójának tartják, és a honlapján gazdag homeopátiás archív anyag található. 

A rákkal és a sclerodermával vívott hosszú küzdelem után, Julian 2005 júniusában békésen hunyt el otthonában.