Lyme kór, vagy más?

A telefonos segélyvonalat próbáltam elérni, de nem sikerült (lehet most szünetel ez a szolgáltatás?).

Tanácsot szeretnék kérni, fontos lenne. Kb. másfél hete lányomon lett egy csípésféle, nagy vörös kör, ami nem viszketett, inkább apró égő fájdalom jellemezte. Nem múlt el, jó nagy, kb 10cm-es piros folt volt, majd lett egy halvány fehérebb körvonal kivül. Rögtön kullancsra gondoltunk (bár nem járt olyan helyen), de sajnos ez nála nem ennyire egyértelmű. Pár nap múlva fogadta a körzeti orvos, de nem tudta megerősiteni, ezért másnap bőrgyógyásznak is megmutatta: ekkor már egy szabálytalan lilás folt lett (vagy kullancs, vagy van egy apró kis bogár, ami okozhatta, mondta) Két dolgot tehet, ezt ajánlották: 1. most elkezd egy 3hetes antibiotikum kúrát(nem szeretnénk),  2. vár 5-6hetet, és elmegy vérvételre, és ettől függ az esetleges kezelés. Nincs jó döntés, nem tudom, mi legyen... Nem szeretnénk, ha a várakozás miatt kicsusszunk az időből, de mi van ha nem kullancs, akkor az antibiotikum teljesen legyengiti az amugy sem  jó immunrendszerét? A lányom kis korától érzékeny, por/pollen/laktóz, valamint csipések: a sima szunyogcsipés hetekig megmaradt tenyérnyi gyulladásként, pókcsipésféle miatt pedig 10napot volt kórházban, mert a nyirokrendszert is érintette (az IGE értéke 3ezer felett volt, nem tudtak rá magyarázatot). Az utóbbi években a hisztamin intollerancia okozott gondott, egy harapás ételtől (dió, mandarin, kenyér.. bármi lehetett) akár azonnal egy száj körüli, arcon továbbterjedő ödéma/puffadás? jelentkezett, amire szteroidokat kapott az ügyeleten. Ez utoljára 1éve fordult elő, de közben nagyon sokat hizott, és a veseértékek sem igazán jók. Annyit mondtak, hogy esélyes autoimmun betegségek kialakulására :l Nem merjük megkockáztatni a 3hetes? antibiotikum beszedését, de félünk, hogy nála mit okozhatna egy esetleges Lyme kór, ha várunk... Jelen pillanatban, másfél után, most még piros a folt, és tegnaptól fáj kicsit a torka,     llkapcsa, mára a füle is.. Aggódunk :/  Egy homeopátiás szerekhez értő ismerősöm javasolt 3 szert, és Önöket, mert nem találtam a közelben szakértőt. A 3 szer: Borelia, Zeckenbissfieber, Ledum. Ezek jók lehetnek? Amig kivárjuk a vérvételt? És ha igen, milyen adagban kellene szednie? Vagy mit ajánlanának?

Nagyon szépen köszönjük előre is! Üdvözlettel: Ildikó

Orvos válaszol

Kedves Ildikó!

A folt és a csípés hátterének tisztázására azért lenne  lehetőség a hagyományos orvoslás keretein belül: a Lyme betegség kizárására kétféle vérvétel áll rendelkezésre, ebből a legprecízebb az ún. Western-Blot vizsgálat, melyet 2 alkalommal kell elvégezni 1-2 hónap eltéréssel, és csak akkor pozitív, ha az antitest szint emelkedik az első vizsgálathoz képest. Antibiotikum kúrára csak ez esetben van szükség. Ezt csak magán helyen, a kullancsbetegségek ambulanciáján végzik. A Lyme betegség okozta kiütés (Erythema chronicum migrans) legalább 5 cm átmérőjűnek kell lennie és a feltétel, hogy növekedik napok alatt is. Ha ez a két feltétel nem áll fent és más tünet nincsen, akkor nem valószínű a lyme. 

A homeopátiás kezelésre a javasol szereket jónak tartom:

a Ledum minden csípés elfertőződésének megelőzésére szedhető, csípés után kezdve Ledum C 12 vagy C15 vagy C 30 adagolása: 2 napig 1x5 golyó (1 dl vízben oldva, 2 ó alatt kortyonként)

Ha az ödéma képződés és allergiás reakció (ödéma pirossággal, viszketéssel), akkor jó szer a Histaminum C 12 vagy C15 2 nap 2x5 golyó (1 dl vízben oldva, kortyonként)

Kifejezetten a kullancsbetegségek megelőzésére szedhető, de sajnos csak külföldről rendelhető:

Borrelia burgdorferi C 30 adagolás: 2 nap 1x5 golyó 3 nap, Ezt a kúrát 20 napig ismételgessék lyme betegség  gyanúja esetén, a bevételek között mindig 3 nap szünetet tartsanak (2 napig szedje, majd 3 nap szünet)

Zeckenbisfieber C 200 kullacscsípéses heteken 1x5 golyó csak 1 alkalommal. (agyvelőgyulladás megelőzése), de ez a gyógyszer már nem hozzáférhető.

Kisleányuk erős allergiás hajlamának enyhítésére alkati kezeléssel van lehetőség, ehhez forduljanak homeopátiás orvoshoz.

Dr.Sal Péter

Alapellátó gyermekorvos
Csecsemő- és gyermekgyógyász
Homeopata orvos

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.