Ha a gyerek tart az iskolakezdéstől, fél a megmérettetéstől, szorong a feleléstől. Ízelítő az ilyenkor ajánlott szerekből
A LYCOPODIUM-gyerek szorongásainak hátterében kisebbségi érzés lelhető fel.
Fél az új dolgoktól, az új emberektől, az új környezettől. Sokszor még arra is nehezen vehető rá, hogy egy új étélt kipróbáljon, vagy egy új ruhát felvegyen. Bizonytalanságát sokszor nagyhangú, pökhendi viselkedéssel palástolja. Emiatt gyakran szemtelennek, modortalannak, fölényesnek, sőt gőgősnek tartják. Így aztán gyakran gyűlik meg a baja nem csak társaival, de tanáraival is. Pedig általában nagyon jó eszű, jó felfogó képességű gyermekről van szó, aki jól teljesít, aki az osztály legjobb tanulói közé tartozik.
Emésztési panaszokkal küzd: felfúvódás, hasmenés kínozhatja. Nem bírja a zárt, rossz levegőjű helyiségeket, emiatt gyakran szenved fejfájástól.
Az ARSENICUM ALBUM-gyerek az egyik legszorongóbb, legnyugtalanabb típus.
Ennek alapja mélységes bizonytalanságérzete. Biztonságérzetét úgy próbálja megteremteni, hogy mindenben a legteljesebb tökéletességre törekszik. Ez minden megnyilvánulásában fellelhető: öltözetének mindig az alkalomhoz illőnek és makulátlanul tisztának kell lennie, nem bújik ágyba addig, míg minden leckét meg nem tanult, a táskáját másnapra precízen össze nem készítette, az íróasztalán példás rendet nem tett. A könyveit, füzetei vizsgálva, sehol egy szamárfül, sehol egy irka-firka. Időben indul el az iskolába, mert minden helyzetben pontos szeret lenni.
Az iskolában jól teljesít, de a folytonos igyekezet miatt hamar kimerül, elgyötört lesz. A legkisebb betegségtől megijed, azt gondolván, hogy igen komoly, gyógyíthatatlan baja van, gyakran kérdezgeti ilyenkor, hogy úgy-e meggyógyulok, úgy-e nem fogok meghalni? Minden félelme, ijedtsége, szorongása fokozódik, ha egyedül van. Szinte állandó igénye van a társaságra, a bíztatásra, ez biztonságot ad neki.
A CALCIUM CARBONICUM-gyerek igen könnyen zavarba hozható.
Ez az általában kövérkés, a legcsekélyebb erőfeszítéstől megizzadó gyerek leginkább attól tart, hogy mindenki őt figyeli, és észre veszik a zavarát, tudásának esetleges hiányosságait, azt, hogy testileg ügyetlen. Félelme nem alaptalan, mert gyakorta célpontja társai élcelődésének, csúfolódásának – különösen a testnevelés terén mutatott gyenge teljesítménye, suta mozgása miatt. Sajnos „érdemes” kifigurázni, mert „ugrik” arra, ha kinevetik, ezzel társainak külön örömet szerezve.
Értelmes, de lassan teljesítő, saját ritmusa szerint dolgozó gyermek, aki sokszor lassúsága miatt kap gyengébb osztályzatot, mert például dolgozatírásnál kifut az időből. Felelésnél is előfordul, hogy hosszasan gondolkodik, mielőtt a feltett kérdésre válaszolna. Noszogatástól összezavarodik és az sem jut eszébe, amit egyébként jól megtanult. Zavarában izzad, szédül, hányingere van, keze-lába jéghideg lesz.
A SILICEA-gyerek önbizalom hiányban szenved.
Egy önmagáról kialakított képnek szeretne megfelelni. Nagyon fontos számára, hogy mit gondolnak róla mások. Úgy érzi, hogy csak akkor fogják őt értékelni, szeretni, ha tökéletesen teljesít. Azért is fél a feleléstől, szorong a nyilvános szerepléstől, mert ha az nem a saját elvárásainak megfelelően sikerül, akkor „imázs” vesztésként éli meg. Ebbéli félelme magyarázza merevségét, a spontaneitás hiányát. Kifelé szelídnek, engedékenynek látszik, belül azonban mindenről meg van a maga véleménye, s azon aztán szemernyit sem változtat. Makacssága és merevsége miatt nehezen barátkozik. Ő maga általában nem kezdeményező, és sokszor egy felnőttnek vagy egy már kipróbált barátnak kell segíteni a közösségbe való beilleszkedését.A tanulásban nagyon aprólékos, szisztematikusan készül fel minden órára, általában jó eredményei vannak, mégis retteg a megmérettetéstől.
Általában vékony, fázós, emésztési zavarokkal, sokszor székrekedéssel küszködő gyermek, akinél gyakoriak az elhúzódó, nehezen gyógyuló légúti fertőzések, sebgennyedések.
A CAUSTICUM-gyerek nem viseli el az igazságtalanságot.
Együtt érző képességéről híres. Ha őt vagy az osztályában bárkit igazságtalanul osztályoznak vagy büntetnek, akkor ő szót emel maga, de társa érdekében is. Ezek a dolgok sokszor annyira bántják, hogy szorongás lesz úrrá rajta, akár testi tünetek kifejlődésével is. Ezek közül a leggyakoribbak: torokfájás, köhécselés, rekedtség, dadogás, kézremegés, írógörcs. Az igazságtalanságtól mentálisan is szinte lebénul, és ez az iskolai teljesítményén sem marad észrevétlen.
Potencia és adagolás: közepes potenciákat használjunk: D30, C12-C30. Naponta 1 alkalommal adjuk 4-5 napig, majd – ha javulást észlelünk, akkor heti 1-szer még 2-3- héten át.