Argenti Döme a "váci csodadoktor"

Argenti Döme egyike volt a magyar orvos történet azon egyéniségeinek, akinek élete és munkássága kivívta hazánknak a nemzetközi tekintélyt és elismertséget.

Hahnemann egyik legnagyobb magyar követője, Argenti Demeter 1809-ben született Vácott, saját magát csak Dömének nevezte, így ismerte mindenki, előbb a kis város polgárai, majd szerte az egész országban, sőt a határok túlsó oldalán is. Apja, egy görögkeleti vallású szerb férfi, aki Vácott működött kereskedőként, a családi hagyományokat folytatva a fiából is kereskedőt akart nevelni, de a Gondviselés más pályát szánt az ifjú Argentinek. Ugyanis Döme, tanárai biztatására-apja vonakodó beleegyezésével- 1830-ban beiratkozott a pesti egyetem orvostudományi karára. Meg is bánta az apja, hogy ilyen könnyen beadta a derekát, hiszen fia, többszörösen felrúgva az ősi hagyományt, még diákkorában áttért a katolikus vallásra, és világéletében magyarnak vallotta magát. Argenti orvostudorrá való avatása igencsak elhúzódott a család egyre romló anyagi helyzete miatt, doktori oklevelét csak 1836.március 4-én vehette kézbe, habár szigorlatait már korábban sikeresen letette. Szülei iránt érzett hálából orvosi működését szülőházában kezdte meg, hogy ez által is segíthessen rajtuk. 

Már a kezdetek kezdetén sem volt könnyű dolga Argenti doktornak, mert egész fiatalon ellenségeket szerzett magának. Még diákkorában megismerkedett egy Hahnemann nevű német orvos műveivel, és igencsak megtetszett neki az új szemléletmód, ezért úgy határozott, hogy ő is kipróbálja a homeopátia fortélyait. Számos ismertető cikket jelentetett meg, és írásban válaszolt az őt támadó kritikákra. Ellenlábasai ellenére is napról napra nőtt népszerűsége, ezt bizonyítja, hogy első terjedelmesebb műve, a „Különféle betegségek hasonszenvi gyógyítása kezdő hasonszenvi orvosok használatára” (1847), még életében nyolc kiadásban, tízezer példányban jelent meg. Az utolsó kiadás már Hahnemann életrajzával (és végrendeletével) is kibővült: lenyűgöző a mérhetetlen lelkesedés és tisztelet, ahogyan a „Mesterről” ír. A mű rövidített formájához, a „Hasonszenvi útitárshoz” egy homeopátiás kézipatikát is mellékelt, így a benne leírt utasítások pontos betartásával akár a kolera is gyógyíthatóvá vált még orvos hiányában is.

Argenti Döme neve igen rövid idő alatt ismertté vált az ország határain túl is. Rendkívül sok páciense volt, köztük számtalan közéleti méltóság és híresség, mint például József főherceg, Tompa Mihály, Madách Imre, Vörösmarty Mihály, Bismarck kancellár, talán még Deák Ferenc is, akinek hagyatékában megtalálták a „Hasonszenvi útitársat”. Betegeinek nagy része pesti polgár volt, Argenti mégsem költözött be a városba, még akkor sem, amikor már megengedhette volna magának. Inkább naponta utazott be gőzhajóval vagy vasúttal Pestre még 75 éves korában is. Ott Pesten a Papnövelde utcában, az Oroszlán gyógyszertárban gyülekeztek a gyógyulni vágyó polgárok a „váci csodadoktorra” várva. Sokat tett Argenti doktor a hasonszenvi gyógymód elismertetéséért és elterjesztetéséért is. 1868 és 1870 között ő szerkesztette a „Hasonszenvi Lapokat”, majd Almási Balogh Pál után ő lett az elnöke a Magyar Hasonszenvi Orvosegyletnek. Tevékenységének köszönhető hogy 1870-ben az ország honatyái hasonszenvi tanszék és kóroda felállítása mellett voksoltak. A gyógyításnak szentelt munkásságát 1866-ban Ferencz József magas elismeréssel jutalmazta: Argenti Dömét királyi tanácsossá nevezte ki. Orvosi működésének ötven éves jubileumán, 1886. szeptember 10-én Ferencz József renddel tűntették ki, egy évvel később pedig Vác város díszpolgárává avatták. Kitartóan dolgozott utolsó csepp erejéig, és legyengült, idős korában is rendszeresen járt Pestre gyógyítani, mert nem akarta lerombolni azt a képet, ami az emberekben élt róla. Azt mondják, hogy kedvelte a hölgyek társaságát, de sohasem nősült meg. Nem csak gyógyításáról volt híres, hanem szókimondásáról, vicces gorombaságáról, vaskos szellemességéről is. Utolsó éveiben már nemigen mozdult ki otthonából, barátai mind meghaltak, nem lelte többé helyét a világban. Mesteréhez hasonlóan magas kort élt meg, 84 éves korában agyvérzés végzett vele, ugyanabban a házban, ahol született. Szülőhelyéhez való örök hűsége, valamint alkotói nagysága a város közönségét örök időkre hálás elismerésre kötelezte.

Forrás: Globulus II. évfolyam 2. szám (2000)- Dr. Tőkés Attila