Derékfájás – Bechterew kór?

2016. február 8., hétfő

Komoly egzisztenciális problémák után 2000-2001 tájékán kezdődtek a nagyon heves ízületi és derék fájdalmaim 30-31 évesen. Különösen az őszi és tavaszi változékony és nedves időben újultak ki a fájdalmaim, úgy, hogy volt időszak mikor sem feküdni, sem ülni sem pedig járni nem volt fájdalommentes számomra.

Hosszú reumatológiai vizsgálatokat követően ismételten diagnosztizálták (amit már 6-7 évvel korábban is egyszer megtettek), hogy Bechterew betegségben szenvedek. Mint kiderült ez jórészt hajlam és örökletes dolog, hiszen édesapámnál is ezt állapították meg, illetve apai nagymamám élete utolsó éveiben már púpos volt a gerinc elmerevedése okán.

Akkor tudtam meg, hogy a Bechterew betegséget véglegesen gyógyítani nem lehet, csak karbantartani rendszeres tornával, és fizikoterápiás kezelésekkel, illetve a fájdalmat csillapítani lehet gyógyszerekkel. 

2001 őszén, 2002 telén már elviselhetetlen mértékű fájdalmaim voltak (egy mondjuk 10-es skálán a 8 szintet is elérte), éjszakai pihenésem drasztikusan lecsökkent. Nappalonként pedig az állandó nyilalló és késszúrás szerű derék és keresztcsonttájéki fájdalmak a mozgásomat is korlátozták. Állandó fájdalomcsillapítókat szedtem, injekciókat is kaptam. A fizikóterápiás kezelések pár hétre éreztették hatásukat (kismértékű fájdalomcsillapodás , mondjuk 7-6-os szintre), de azután kezdődött minden elölről. Ekkor ajánlották fel, hogy vegyek részt egy kísérleti szteroid tartalmú gyógyszer kipróbálásában, ami esetleg segíthet. 

Ez volt az a pont mikor mérlegelve a távolabbi jövőre vonatkozó kilátásaimat és terveimet – állandó erős gyógyszer szedése , illetve szerettem volna még 1 gyermeket szülni – nemet mondtam és a  homeopátia segítségét kértem 2002 tavaszán. Hosszú hónapok erős fájdalmai után az első homeopatikus szer beszedése után pár héttel a fájdalmaim végre elviselhető szintre csökkentek (10-es skálán 3-4-es szintre), úgy hogy voltak napszakok mikor végre a járásnál vagy ülésnél szinte nem is éreztem fájdalmat, csak éjszakára szedtem be fájdalomcsillapítót.

A hosszú évek során a homeopátiás készítményeket folyamatosan szedtem, ennek hatására gyakorlatilag elmúltak a fájdalmaim (csak időszakosan az érzékeny időszakokban erősödik fel, de elviselhető mértékben), mellette rendszeresen tudom a gerinctornát végezni, sportolni és rendszeresen eljárok évente fürdőkúrára, ahol a fizikóterápiás kezeléseket is megkapom.

És 2006-ban valóban megszületett a 2. gyermekem ...

Értékeld a cikket: 
Értékelés: Nincs Átlag: 5 (4 szavazat)

Küldj egy cikket

Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.