Hátfájás

2016. február 9., kedd

4 gyerekemet egyedül nevelő anya vagyok egy kertes házban lakom, ahol nagyon sok kerti munka is hárul rám, a mindennapi teendők mellett. Már 2 hete voltak fájdalmaim a lapockámnál és a hátamban, estére elviselhetetlen mértékűvé fokozódtak, amin csak az egyik legerősebb fájdalomcsillapító és a fekvés, pihenés tudott segíteni reggelre.

Időhiány miatt nem volt alkalmam orvoshoz sem elmenni, ám azt megfigyeltem, hogy cipekedés, vagy erőteljesebb házimunka vagy  kertészkedés után a fájdalom dupla olyan erővel rontott rám. Pihennem kellett volna többet, talán betegállományba is mennem, de egyszerűen ezt nem tehettem meg.

Barátnőm javasolta, hogy próbáljak ki egy homeopátiás szert, (előtte sosem használtam még hasonlót) ami a megerőltetetésre, esetleges húzódásra segíthet, és mivel már naponta 2-3 tablettát is beszedtem az erős fájdalomcsillapítóból, ami a gyomromban kezdte éreztetni mellékhatását, úgy döntöttem kipróbálom, mit veszíthetek? 2 nap után éreztem, hogy a fájdalom napközben egyre később jelentkezik és a gyógyszer  1 heti szedésével gyakorlatilag megszűnt, elmúlt a fájdalmam. Eddig szkeptikus voltam ezekkel a szerekkel kapcsolatosan, de látom most már, hogy mégis van hatása!

Értékeld a cikket: 
Még nincs értékelve

Küldj egy cikket

Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.