A cirkadián ritmus és a melatonin
Az élőlények belső biológiai rendszere, anyagcseréje alkalmazkodik a Föld forgásából adódó 24 órás ciklushoz. Ezt az úgy nevezett cirkadián ritmust, az életfunkcióink napszakokhoz kapcsolódó váltakozását, legfőképpen pedig az alvás-ébrenlét fázisait egy központi idegrendszeri „belső óra” vezérli, mely a hypothalamusban helyezkedik el (nucleus suprachiasmaticus). A mag önálló működésének finomhangolását, külvilággal való szinkronizálását külső ingerek szabályozzák, melyek közül a legfontosabb a fény.
A látható fény kék komponense (a 460-480 nm, rövid hullámhosszú fény) a szem retinájában lévő melanopszin nevű fotopigmentekre hat és a melatonin nevű hormon termelését csökkenti. A melatonin tehát sötétben keletkezik a tobozmirigyben, ezért a „sötétség hormonjá”-nak is nevezik. 1 2
Milyen tünetekkel járnak a cirkadiánritmus-zavarok?
Az egyik legfontosabb ismétlődő életritmusunk az alvás-ébrenlét ritmusa, melynek zavarát számos tünet jelzi: álmatlanság, napközbeni aluszékonyság, emésztési zavarok, ingerlékenység, hangulatzavar, koncentrációs nehézségek. 4
A melatonin mint konvencionális gyógyszer
A melatonint gyakran alkalmazzák jetlag (repülőgépes időzónaváltásból adódó zavarok), alvási problémák (elalvási és átalvási zavar, késleltetett alvásfázis szindróma) és váltott műszakos munkavégzés esetén.
Eltérően más altatószerektől a melatoninhoz nagy valszínűséggel nem lehet hozzászokni és hosszabb használat után sem csökken a hatása.
Gyakoribb mellékhatások:
- Fejfájás
- Szédülés
- Hányinger
- Álmosság
- Ritkábban depresszió, remegés, enyhe szorongás, hasi görcsök, ingerlékenység, csökkent éberség, zavarodottság vagy dezorientáció, alacsony vérnyomás.
Mivel a melatonin napközbeni álmosságot okozhat, a bevételtől számított öt órán belül a géjárművezetés és gépkezelés nem ajánlott.
Autoimmun betegség esetén sem ajánlott a melatonin alkalmazása.
A melatonin interakcióba léphet az alábbi gyógyszerekkel:
Antikoagulánsok, trombocitaaggregáció-gátlók, antikonvulzív szerek, vérnyomáscsökkentők, központi idegrendszerre ható szerek, cukorbetegség gyógyszerei, fogamzásgátlók, fluvoxamin, immunszupresszánsok 5
A melatonin provingja
A melatonin provingját az ausztrál The Aurum Project készítette el (Melatonin 6x). Ennek alapján a melatonin homeopátiás szer legfontosabb jellemzői:
- Harag és elnyomott düh
- Türelmetlenség és ingerlékenység
- Diszlexia, betűtévesztés és helyesírási hibák
- Nem jutnak eszébe a szavak beszéd közben (keresi a szavakat)
- Fejfájás
- Ecchymosis (diffúz bőrvérzés) a szem körül
Ezen felül a proverek beszámolóiban megjelentek a piszokkal és tisztasággal kapcsolatos témák: takarítás, selejtezés, kidobás, szemét, rendetlenség, dolgokat magukkal vittek, majd ottfelejtették őket.
Valamennyi provernek proving naplót adtak át, illetve küldtek el elektronikusan, ennek ellenére a legtöbben papírfecnikre, különálló lapokra írták jegyzeteiket. A feljegyzések számos betűtévesztést, káromkodást tartalmaztak és gondolatmenetük kusza volt. A diszlekszia egy álomban is megjelent.
Buzgón tevékenykedtek és azt érezték, hogy túl sok a tennivaló, de nincs elég idő elvégezni, halogattak, elvesztek a sok feladat között, haragosak voltak és zajérzékenyek, ami zavaros mentális állapothoz vezetett (tévesztések a beszédben, írásban és memórazavarok).
A menopauzában lévő tesztelők közül kettőnek visszatért a menstruációja.
Az egyik prover „kidobta” a férjét és elnyomott haragot fedezett fel magában.
Alvási problémákat is említettek. 6 7
Repertórium (Robert Murphy)
Amnesia. Breast, cancer. Cancer. Chronic, fatigue. Constipation. Depression. Drowsiness. Fatigue. Headaches. Hyperactivity. Infertility. Insomnia. Jet lag. Memory, weakness. Night, terrors. Nightmares. Night watching. Seasonal Affected Disorder. Sleep, disorders. Sleep, loss.
Diff. dg.: Cocc., Carc., Luna., Coff., Nux-v., Sep.
Dr Radnai Andrea
- 1. Dr. Serfőző Csilla A kék fény jelentősége a zavartalan pihenésben http://www.gyerekszemesz.hu/hu/content/kék-fény-jelentősége-zavartalan-pihenésben
- 2. Melatonin Wikipédia https://hu.wikipedia.org/wiki/Melatonin
- 3. By Biological_clock_human_hu.svg: Syp derivative work: Syp (Biological_clock_human_hu.svg) [CC BY-SA 3.0 (https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0) or GFDL (http://www.gnu.org/copyleft/fdl.html)], via Wikimedia Commons from Wikimedia Commons
- 4. Amikor a biológiai óra nem jól jár: cirkadián ritmuszavarok Somnocenter 2016. augusztus 17. http://somnocenter.hu/amikor-biologiai-ora-nem-jol-jar-cirkadian-ritmusz...)
- 5. Melatonin Mayo Clinic Oct. 17, 2017 https://www.mayoclinic.org/drugs-supplements-melatonin/art-20363071?pg=1
- 6. Penny Barron Proving of Homeopathic Melatonin 6x October 16, 2011 https://aurumproject.org.au/proving-homeopathic-melatonin/
- 7. Linlee Jordan, Alastair Gray, Kylie Poole, Penny Barron Proving of Melatonin Homœopathic Links 2011; 24(3): 193-194 DOI: 10.1055/s-0031-1280040