A homeopátia nem lehet csak placebo - ezt kisfiam talpi szemölcsének sikeres kezelése is bizonyítja.
Kb. 2 éve szedhette össze az uszodában, és sokáig nem is foglalkoztunk vele, mert nem zavarta, nem fájt neki, gondoltam, majd elmúlik magától. Aztán egyszer elkezdett szép lassan növekedni, pár hónap múlva pedig a szomszédágában lett egy újabb, kisebb szemölcs. Ez már kicsit megijesztett, mert kezdte fájlalni, és azt hallottam és láttam a környezetünkben, hogy a bőrgyógyászok ezt leégetik, és elég csúnya seb keletkezik olyankor. Ráadásul ki is újulhatnak más helyen, és elszaporodnak a talpon az ilyen szemölcsök.
Először egymás után két olyan homeopátiás gyógyszert adtam a fiamnak naponta, amit általában szoktak talpi szemölcsökre. Mindegyikkel vártam 2-2 hónapot - semmi javulás, sőt, még egy kis szemölcs megjelent az eddigiek közelében. Sem akkor, sem később nem használtunk külsőleges szereket, ecsetelőket, és semmilyen egyéb gyógyszert nem szedett a gyerek.
Azt olvastam, hogy sokszor vírus okozza a szemölcsöket, ezért homeopata orvoshoz is elmentünk, aki a gyerek alkatára is keresett gyógyszert. Egy homeopátiás készítményt kapott a fiam, amit hetente egyszer kellett elszopogatnia. A 3. adag után meglepődve láttuk, hogy az első, nagy szemölcs mintha elkezdene "kopni", halványulni. Lelkesen folytattuk a homeopátiás kezelést, és az 5. héten - ismétlem, csak a homeopátiás gyógyszer szedése mellett - a nagy szemölcs "kifordult", egy "lyuk" maradt a helyén, a két kisebb szemölcs pedig nem is látszódott, elmúlt! A lyuk is eltűnt 1-2 hét alatt.
Azóta sem volt egyetlen szemölcse a fiamnak, pedig iskolával rendszeresen jártak uszodába! Ez számára is meghatározó gyógyulás volt, mert az osztálytársának, egy barátjának viszont tényleg leégették a szemölcsét, ami egyrészt fájdalmas volt, másrészt pár hónap múlva újak jöttek, máshol...
Ha maguktól is elmúlnak a betegségek, vajon miért pont ebben az 5 hétben múlt el az összes szemölcs, amikor a jó homeopátiás szert szedte? Előtte 2 és fél évig miért nem múlt el, sőt romlott? Miért nem múlt el az első vagy második szertől - pedig akkor is törődtem a gyerekemmel, mindketten azt akartuk, hogy meggyógyuljon, szóval lehetett volna legalább placebo hatás!
Mi is feltettük magunknak a szkeptikusok kérdéseit. A válasz csak az lehet, hogy egyedül az egyénre szabott homeopátiás gyógyszer tud gyorsan, szelíden és tartósan gyógyulást eredményezni.