Boldog Karácsonyt kívánunk

2016. december 23., péntek

Ünnepi lakomák utáni gyorssegély szerek

Karácsonykor az ünnepi vacsorák, ebédek sorában bizony gyakran feladjuk azokat az egészséges táplálkozásra vonatkozó elveket, amelyeket általában az év többi napján követünk. Ilyenkor még a legmakacsabbak is leállnak egy időre a fogyókúrával – és ez tulajdonképpen nem is elítélendő.

Emésztő szervrendszerünk azonban csak az elfogyasztott ételek mennyisége és tartalma alapján értesül arról, hogy „ünnep” van, ez viszont a máj, a gyomor, az epe és a belek számára sokkal inkább teljes felkészültséget, „csúcsra járatást” jelent….

Nem is könnyen birkóznak meg a megnövekedett feladattal, és jönnek az ünneprontó tünetek: puffadás, hányinger, esetleg hányás, hasi görcsök, hasmenés és egyéb emésztőrendszeri tünetek.

Nézzük röviden, hogyan segíthetnek ezekben az esetekben a különböző homeopátiás szerek?

ARSENICUM ALBUM

Tünetek: szokatlan ételek, túlérett gyümölcs fogyasztása után. Nem bírja az ételnek sem a szagát, sem a látványát. Égő hasi fájdalmak, amint eszik, rögtön hány, utána nagyon kimerül. Belül forrónak érzi magát, mégis fázik, meleg folyadékot kíván, amit apró kortyokban iszik meg. Hasmenés, amely kimarja a végbélnyílást.

Javulás: melegtől, mozgástól, feltámasztott fejjel fekve, meleg italoktól.

Rosszabbodás: hidegtől, hideg ételektől és italoktól, éjjel: éjfél és 2 óra között.

CARBO VEGETABILIS

Tünetek: lelassult emésztés, égő érzés a gyomorban, mely a hátba sugárzik. Puffadás. Hústól, tejtől való undor. Sós, savanyú ételek és a kávé kívánása. Ájulásérzés. Kis erőfeszítéstől is fáradtságot érez.

Javulás: böfögés után, hideg, friss levegőn, vagy ha legyezik a beteget.

Rosszabbodás: későn fogyasztott, nehéz zsíros ételektől, lefekvéskor, este, meleg, nedves időben.

COLOCYNTIS

Tünetek: hirtelen jelentkező, erős, csavaró, görcsös fájdalmak (pl. zsíros ételek által kiváltott epegörcs).Kísérheti hányinger, hányás, nagy mennyiségű híg, zöldes-sárgás hasmenés. Puffadás jellemzi, mely enyhül a has nyomására vagy székletürítés után.

Javulás: melegben, összegörnyedve, vagy ha sikerül megszabadulni a bélgázoktól, széklettől.

Rosszabbodás: ételtől, italtól, gyümölcsöktől. Székletürítés előtt.

IPECA

Tünetek: hirtelen jelentkeznek, makacs hányinger, hányással vagy anélkül. Nehezen emészthető ételek, krémek, disznóhús fogyasztása után. A beteg minden mozgásra érzékenyen reagál, úgy érzi, teste belül forró, kívül hideg. A nyelv általában a hányás ellenére sem lepedékes. A hányás nem hoz megkönnyebbülést. Puffadt, a köldök körül fájó has, böfögés, fokozott nyálzás. Nagy mennyiségű, híg, zöldes, emésztetlen ételt is tartalmazó hasmenés.

Javulás: friss levegőtől

Rosszabbodás: ételszagtól, melegtől, lefekvéskor, mozgástól.

LYCOPODIUM

Tünetek: késői vacsora, puffasztó ételek fogyasztása. Már kis mennyiségű étel evése után is teltségérzet, puffadás jelentkezik. Fokozott a bélgáz képződés, különösen káposztafélék fogyasztása után. Feszítő érzés főleg a has jobb oldalán, de a szelek távozása nem segít. Hányinger, hányás, székrekedés.

Javulás: hűvös levegőtől, laza öltözéktől, mozgástól, meleg ételtől, italtól. Éjszaka.

Rosszabbodás: hideg ételtől, italtól, hajnalban, délután 4 és este 8 között. Feszes öltözéktől.

NUX VOMICA

Tünetek: nagy mennyiségű, zsíros nehéz, fűszeres étel fogyasztása után. A „másnaposság” tünetei jellemzik. Fájdalmas öklendezés. Az étel kőként ül a gyomorban, nehezen tud hányni. Puffadt has, székrekedés és hasmenés váltakozik. 

Javulás: melegben, pihenéstől, alvástól, este. A hasra gyakorolt erős nyomástól.

Rosszabbodás: evéstől, alkoholtól, kávétól, hidegben. Érintéstől, zajtól, szellemi megerőltetéstől, érzelmek elnyomásától. Hajnalban 3 és 4 között.

PULSATILLA

Tünetek: éjszakai hasmenés, mely nehéz, zsíros, kalóriadús ételek, tésztafélék, hagyma fogyasztása után alakul ki. Fő jellemző, hogy a tünetek nagyon változékonyak: nincs két egyforma széklete a betegnek. Szájszárazság szomjúságérzés nélkül. A betegnek gyakran jut eszébe olyan étel, melytől rosszabbul érezné magát.

Javul: friss levegőn, kíméletes testmozgástól..

Rosszabbodás: este, melegben, ha a bal oldalán fekszik.

A fenti  szerekből a C6, C12 - úgynevezett „alacsony” - potenciákat használjuk, hiszen tüneti kezelést végzünk. A golyócskákat félóránként, óránként kell elszopogatni addig, amíg a tünetek nem javulnak. Készíthetünk oldatot is: 5 golyót feloldunk egy pohár vízben, és a beteg ebből kortyolgasson úgy, hogy a folyadékot hosszabb ideig tartogassa a szájában.

A homeopátiás szerek bevétele mellett egyúttal gondoskodni kell a gyomor-bélrendszer nyugalomba helyezéséről is: azaz érdemes legalább egy napig koplalni, majd fokozatosan visszatérni a normál étkezésre. 

Értékeld a cikket: 
Még nincs értékelve

Küldj egy cikket

Olvastál még hasznos cikket a témában? Küldd el nekünk a cikk linkjét!

A homeopata.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük, minden esetben forduljon homeopátiás képzettséggel rendelkező orvoshoz, gyógyszerészhez!

A homeopátiás készítmények hatásossága a hagyományos (allopátiás) gyógyszerekéhez hasonló klinikai vizsgálatokkal általánosan nem igazolt.

A homeopátiás gyógyszer szedése nem helyettesíti az orvossal történő konzultációt, a diagnózis megállapítását és a javasolt egészséges életmódot. A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét! Feltétlenül tájékoztassa kezelőorvosát vagy gyógyszerészét, ha a tünetei az Ön kezelőorvosa vagy gyógyszerésze által megadott időn belül nem enyhülnek, vagy éppen súlyosbodnak.